Szabó Magda
Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben, nemesi, értelmiségi családban. Apja jogász volt, városi tanácsnok, édesanyja Jablonczay Lenke. Tanulmányait szülővárosában végezte a Dóczi leánynevelő intézetben. Már fiatalkorában verseket írt. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben. Az érettségi után nyarait Bécsben töltötte. Diplomáját a Tisza István Tudományegyetemen szerezte meg Debrecenben latin-magyar-történelem szakon. 1940-ben kezdett el tanítani két évig szülővárosában, majd 1942-1945-ig Hódmezővásárhelyen. ’45-től a Vallás- és Közoktatásügyi minisztériumban dolgozott. Pesten bekerült az irodalmi élet sűrűjébe, publikálni kezdett, első versei a Debreceni Magyarok című folyóiratban jelenetek meg. ’47-ben házasságot kötött Szobotka Tiborral. Emlékeit a Megmaradt Szobotkának című könyvében írta meg. A háború után az élet újrakezdésének erkölcskonfliktusait fogalmazta meg. ’58-ig nem publikálhatott, műveit csak később adták ki. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára az ismertséget. Több díjat is elnyert: Baumgarten-díj, József Attila-díj, Kossuth-díj, Fémina-díj, Debrecen és Budapest díszpolgára, Hazám-díj.
Művei közé tartozik még: Régimódi történet, Kiálts, város!, Abigél, Az a szép, fényes nap, Szüret, Für Elise, Az ajtó.
Debrecenben 90. születésnapja alkalmából 2007-ben az Aranybika szállóban lévő könyváruházat nevezték el róla. 2007. november 19-én, 90 éves korában, olvasás közben hunyt el Kerepesi otthonában.
Az ajtó című regényben Szabó Magda a bejárónőjének Szeredás Emerencnek állít emléket. Gyengéden, de elfogulatlanul ábrázolja egy öregasszony arcvonásait. Emerenc egy pasaréti utca „mindenese”. A neve beszélő név: jelentése érdemekben gazdag. Az írónő nagyszabású portrét fest bejárónőjéről. A regényből megismerhetjük életét és szörnyű halálát. Emerenc látszólag hétköznapi sorsot él, de sok titok veszi körül. A múltja ismeretlen, nehezen tárulkozik ki másoknak és nem fogad bizalmába senkit. Kivételt talán az írónővel tesz, neki egyre többet elárul az életéről. Emerenc minden értelemben tiszta ember, fedhetetlen az erkölcse és az életet szolgálatnak tekinti. Alapvető tulajdonságai a segítő jóság, az emberi méltóság, a makacsság és a mérhetetlen szeretet mindenki iránt. Az írónő egyes szám első személyben meséli el a történetet. Megtudhatjuk hogyan került Emerenc az írónőhöz, ki választott kit. Különös viszony alakul ki a két nő között. A két ember kétféle alkat és a történet látszólag ennek a két embernek a párharca egymás megértéséért. Az írónő a regényben még életében megismeri Emerenc életének titkait, de csak fokozatosan, lépésről lépésre, ahogy Emerenc szerint méltóvá válik rá. Az idő múlásával egyféle anya-lánya viszony alakul ki kettejük között, de ez a kapcsolat mindkettőjük érzékenysége miatt nagyon törékeny. A regénybeli írónő nem is nagyon tudta megfelelő módon viszonozni az idős asszony szeretetét, hiszen őt más kötötte le: az alkotómunka. Ez bántja évek múltán is, ezért érzi, hogy tartozik neki ezzel a regénnyel.
„Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történetben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.”
A regény az emberi kapcsolatok alapkérdéseit vizsgálja. Felhívja a figyelmünket a felelősségünkre a másik ember sorsáért. Emerenc alakja mindannyiunkban benne él: ő a poklokat is megjárt, segítőkész, önmaga méltóságát minden kapcsolatában féltő ember. Az a kérdés is felmerül, hogy van e jogunk megmenteni valakinek az életét, ha ő maga nem akarja.
A cím több jelentést hordoz. Egyrészt Emerenc ajtaja, amivel kizárja a külvilágot, nem enged be senkit, bizalmatlan az emberekkel. Másrészt az írónő visszatérő rossz álma, a lelkiismeret-furdalás képe, hiszen bűntudata van, amiért „elárulta” Emerencet még akkor is, ha talán így volt helyes.
A regényért 2003-ban Franciaországban megkapta a legjobb külföldi műnek járó Fémina-díjat.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Vevőszolgálat: 0650 111 2333
tisztacsapviz.hupont.hu
2. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft
► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest
teherautoberlesbudapest.hupont.hu
► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!
tenerife-spain.hupont.hu
4. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni
► nem lesz gondja az adózásra!
tax-pay.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Gödöllői Bocskai SE kosárlabda csapata
► Pontok, képek, eredmények,
bocskai.hupont.hu
5. Karikagyűrű, eljegyzési gyűrű, fehérarany karikagyűrű
► Online ékszerbolt, ahol 3d tervező program segíti az egyedi karikagyűrű tervezést. Minőségi eljegyzési gyűrűk, karikagyűrűk, fehérarany esküvői gyűrűk.
onlinekarikagyuru.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
david-jos.hupont.hu
► Non-Stop Autómentés, Kamionmentés +36-30-3367-121
balatonautomento.hupont.hu
8. 0-24 Gyorsszolgálat Budapest 06-70-666-5774
► Ha azonnal szüksége van vízszerelő, gázszerelő, gázkészülékszerelő, fűtésszerelő, fűtőkészülékszerelő, duguláselhárító, zárszerelő, lakatos, villanyszerelő, klíma szerelő szakemberre, gyorsszervizünk azonnali kiszállással megoldja problémáit!
gyorsszolgalatbudapest.hupont.hu
► Szia! Itt nevelheted életed vadmacskáját,mint például: a tigris, a párduc,a leopárd, és még sorolhatnám...szóval gyere beljebb!!!
sarkanynevy.hupont.hu
10. Naruto
► Ez a világ legjobb Narutos weboldala el hihetitek én Uciha Sasuke vagyok én egyedül készítettem ezt a weboldalt.
picurmicur.hupont.hu
11. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST
► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST
hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu
12. Addiktológiai konzultáció, Logoterápiai tanácsadás és személyiségfejlesztés
► Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását. hanem arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.
csillag-sors.hupont.hu
13. SEGÍTŐ BESZÉLGETÉS, MASSZÁZS, ALTERNATÍV KEZELÉS - A TELJES EGÉSZSÉGÉRT
► CSALÁDÁLLÍTÁS - TALPMASSZÁZS - TESTMASSZÁZS - KINESIO-tape - ÉLETVEZETÉSI TANÁCSADÁS - SEGÍTŐ BESZÉLGETÉS - KAPCSOLATTEREMTŐ GYÓGYÍTÁS - GYÁSZOLÓK segítése
testi-lelkimasszazs.hupont.hu
14. C-S-F Clean Surface motormosó folyadék
► A C-S-F motormosó folyadék leírása, használata, rendelési információk, elérhetőségek
motormoso.hupont.hu
► Vitaminok - ásványi anyagok -
taplalekkiegeszitok.hupont.hu
16. Hitelpont Hitelkiváltás 5,2% kamattal
► Hitel, hitelkiváltás csak őszintén, jutalék nélkül!
hitelpont.hupont.hu
17. Takács László, az LMP Székesfehérvári jelöltjének honlapja
► Magyarország bajban van! Alapvető szemléletváltásra van szükség a politikában! Új gondolatokra, új politikai stílusra, új politikusokra! Ezt tudja nyújtani az LMP!
takacslaszlo.hupont.hu
18. Teljeskörü pénzügyi szolgáltatás
► Orvosa van? Ügyvédje van? Akár pszichológusa is van? Legyen PÉNZÜGYI TANÁCSADÓJA is!
biztonsag.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hbu.hupont.hu
20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
rigaalkatresz.hupont.hu
21. VAGON ÉTTEREM
► Tel:06/30-333-1626
vagonetterem.hupont.hu
22. Tejeda Erika Anna orientális táncoktató honlapja
► Tánctanítás Erdőkertesen és környékén szakképzett oktatóval
erianaoriental.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
► **** A BOKOMA THERÁPIÁS FEJMASSZÍROZÓ MINDEN IDŐK LEGJOBB ESZKÖZE! LAZÍTSON ÉS KÖZBEN SZÜNTESSE MEG ÁLLANDÓ FEJFÁJÁSÁT A BOKOMA FEJMASSZÍROZÓVAL!
bokoma-massage.hupont.hu
25. A remény hal meg utoljára és ÉN :)
► Biztos társra találsz! :)
remeny.hupont.hu
26. HOPE FOR THE BEST CHIHUAHUA KENNEL
► Üdvözöllek a Hope for the Best chihuahua kennel honlapján!
chihuahuakennel.hupont.hu
27. Restaurálás (papír- és könyvrestaurálás)
► " Habent sua fata libelli " ; " A könyveknek megvan a maguk sorsa "- hirdeti a latin szállóige.Hogy ezek a tárgyak méltóképpen megőrizhessék értéküket - , nos ezért űzi mesterségét a restaurátor.
restauralas.hupont.hu
28. Talk Fusion a videó üzlet a milliomos a gazdag és a vagyon
► Egy olyan üzleti lehetőség ami az ember életében egyszer adódik. Megtaláltad az utolsó munkahelyet ahol dolgoznod kell. Milliomos és Gazdag lehetsz. Vagyonokat kereshetsz. Ez egy nagy befektetés számodra. Olyan munka és állás ez amire vágytál
talkfusion.hupont.hu
29. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
nyugdij.hupont.hu
30. A szép drágakő minden ember vágya!
► Oldalainkat áthelyeztük a https://kristalygyogyitas.hu oldalakra
ekszerek.hupont.hu
31. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
► Nézz be! :)
hien-avril.hupont.hu
33. ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESŰLET TOLCSVA
► MINDENT A HAZÁÉRT! ELŐRE MÁSOKÉRT!"KÖZJÓÉRT,BECSÜLETBŐL"
tolcsva-ote.hupont.hu
34. 2011-es Esztergomi Szlalombajnokság hivatalos honlapja
► Megtalálható versenykiírás, nevezésilap és versenynaptár a 2011-es évben megrendezésre kerülő versenyeinkről
esztergomszlalom.hupont.hu
35. Babaszoba tervek valóra váltása itt !
► Minden szülő a legjobb, legszebb babaszobát szeretné gyermekének. Na itt válogathatnak a szülők
babaszobak.hupont.hu
► Keress valódi pénzt az interneten játékkal!
penzkeresesjatekkal.hupont.hu
37. Betegágy,kórházi és otthoni betegápolási berendezések
► Kedvező áru otthoni és kórházi szakszerüen felújított garanciális betegágyak, kölcsönzése forgalmazása és szinte mindenféle egyéb betegápolási eszköz eladása beszerzése.
betegapolasa.hupont.hu
38. FIKNER ERNŐ Táncdalénekes Előadóművész Tánczenész
► Igényes rendezvényekre, magyar és nemzetközi slágerek: pop, rock, rock and roll, retro, disco, reggae, nosztalgia, party, lakodalmas... A háttérzenétől a főműsorig. Zeneszolgáltatás élőzenekarral, de már egyedül is.
fiknere.hupont.hu
► Szórakozás, mindenkor, mindenkinek!
mittegyek.hupont.hu
40. A Pharmanex® Biofoton Szkenner egy, az életmódot ellenőrző műszer.
► Magyarországon egy új pénzkereseti lehetőséget bíztosít! Szabadalommal védett, szabályokhoz kötött és korlátozott darabszámba terjeszthető Biofoton Szkenner termék megismertetése.
ujlehetoseg.hupont.hu
41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
faexpressz.hupont.hu
42. CSALÁDI HÁZAK, ÜDÜLŐK TERVEZÉSE, ENGEDÉLYEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE
► Lakó - és üdülőépületek, valamint meglévő épületek bővítésének, átalakításának és tetőtérbeépítésének tervezése, műszaki vezetés
csaladihazterv.hupont.hu
43. Kedves Ügyfelünk! Öszintén ajánljuk! Segít + PÉNZT is hozhat, nem keveset!
► Érdemes alaposan átnézni, mert nem mindennapi lehetőségekről mutatunk ...
most-ide-kattints.hupont.hu
44. Műkörömépítés, Modern gél lakkozás, Manikűr, Pedikűr, Gyógypedikűr
► DUNAKAPU SZÉPSÉGSTÚDIÓ - GYŐR
pedikur-manikur-gyor.hupont.hu
► Rendelés a bn21uk@gmail.com e-mail-en. Az idei utolsó szállítás időpontja: december 15.
bn-uk.hupont.hu
46. Cégmódosítás - cégmódosítás olcsón
► Cégmódosítás, Cég változtatások, Cégmódosítás feltételei olvashatók az oldalon. Bátran keressen fel cégmódosítás és cég változtatásokkal kapcsolatban
cegmodositas.hupont.hu
47. Cseppcsillagok Művészkedő Fészek
► Játszótársunk mond akarsz-e lenni? Egy derűs, aktív gyermekcsapat vár! Nemcsak színjáték, nemcsak tánc, nemcsak zene, hanem mindez együtt, egy jó csapatjáték.
cseppcsillagok.hupont.hu
48. "A boldogság mértékegysége, a SZERETETBE vetett hitünk!"
► "A SZERETET erősít, és valahányszor problémákkal szembesülünk, mindig a szeretet jelenti a megoldást!" (Marianne Williamson)
bobetatabanya.hupont.hu
49. Tiszaújvárosi Vizi Sportegyesület
► "A sport megtanít küzdeni és emelt fővel veszíteni!"
tvse.hupont.hu
50. öcsi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
peterjozsef.hupont.hu
► Az Airport Parking Center repülőtéri parkoló egyszerű, biztonságos parkolási lehetőséget és ingyenes transzfert biztosít a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről utazók számára.
airportparkingcenter.hupont.hu
► Velünk repül az idő, estebédre pedig faljuk a kiló métereket!
bosztaszallo.hupont.hu
53. Légy tudatos - Ismerd meg a másik valóságot ami állandóan jelen van!
► A pillanat pompája elkápráztat bennünket, kényszeresen fecsegő elménk elnémul, és nem röpít ki minket gondolataival az itt és mostból.
elj-a-jelenbe.hupont.hu
54. Nina szalon- menyasszonyi,keringő,báli ruhák,jelmezkölcsönzés,műkörömépítés
► Célunk, hogy azok is álom szépek legyenek azon a nagy napon, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak.Legyen szó akár esküvőről, bálról, farsangi bálról, vagy bármilyen fontos eseményről az életükben!Szeretnénk nekik is örömöt okozni!
ninaszalon-morahalom.hupont.hu
55. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
vbus-buszok-jobuszok.hupont.hu
► Itt mindig megtalálhatod azokat a feladatokat, melyek nélkülözhetetlenek angoltudásod fejlesztéséhez. A feladatok megoldásait az órákon ellenőrizheted!
katangol.hupont.hu
► Kaposvári Gergely és csapata, edző nőknek és védettségi igazolvány nélkül
tanuljmegedzeni.hupont.hu
58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dudoros-posta.hupont.hu
► Nem csak a 20 éveseké a net világa.
krozsa.hupont.hu
60. Tinik oldala
► Örülök hogy benéztél ide...^^ Remélem tetszeni fog ez az oldal.☻Jó szórakozást!☺
sesty.hupont.hu
► NYITÓLAP "Életem során több tevékenységet végeztem, részint megélhetési kényszerből, részint hobbi szinten. A hobbit komolyan vettem, munkának tekintettem.
mixreal-munka.hupont.hu
62. RANDIZZ MÉG MA
► Ha unod hogy mindig egyedül vagy , és változtatni szeretnél rajta jelentkezz és találkozz még ma a Nagy Ő -vel!
randizzmegma.hupont.hu
63. Ma
► Mai nap eseményei, röviden.
porkolt.hupont.hu
64. Kutyanevelde
► Szia! Szereted a kiskutyákat de neked sajnos nem lehet? nevelj kiskutyát a kutyaneveldén! kezdd a születéssel vagy kérj már idősebb kutyust! szabadon válszthatsz melyiket szeretnéd a szüleid mondatai nélkül:jaj de drága,jaj de csúnya! nem! te nevelj!
kutynev.hupont.hu
65. Readbud regisztráció és útmutató
► Regisztálj és keress sok pénzt a READBUD-on!!!
readbud.hupont.hu
66. Fanficcek
► Ahol az vagyok aki akarok
sakura-san.hupont.hu
67. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:
► www.lampaalkatreszek.hu
lampaalkatreszek.hupont.hu
68. Gepvizsgalat.hupont.hu - munkavédelem, ipari gépvizsgálatok szakértővel
► Gépvizsgálat, munkavédelem, emelőgép, emelő, földmunkagép, ipari gépek, esztergák, fúró-marógépek, láncfűrészek, szerszámok, munkagépek, útépítőgép kötelezően előírt időszakos vizsgálata szakértővel, munkavédelem Budapest, és országosan!
gepvizsgalat.hupont.hu
69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
m-n-epuletgepeszet.hupont.hu
70. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
energia-tanusitvany.hupont.hu
72. Hmanocska-Virtuális Asszisztens, Titkárnő
► Ha segítségre van szüksége
hmanocska.hupont.hu
73. Természetgyógyászat-reflexológia-kineziológia-akupunktúra-masszázs
► "Hivatásod legyen élni másokért, s mások boldogságában keresni magadét."
kineziologia-masszazs.hupont.hu
74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
angelykati.hupont.hu
75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mindenfele-cucc.hupont.hu